E-mail cím:    Jelszó:   

Ingatlanos dolgok

/ Ingatlanközvetítés világa


HOGYAN VÁLASSZUNK INGATLANÜGYNÖKÖT

(A következő tanulmányt alapvetően lakásvásárlók számára írtam, de úgy vélem, hogy hasznos nézőpontot adhat irodavezetők, ingatlanügynök-trénerek, és nem utolsó sorban ingatlanügynökök számára is. Időnként nem árt elgondolkozni, hogy az itt leírtak közül, mely szolgáltatásokat is nyújtják az ügyfeleik részére, vagy melyik feltételek azok, amelyeknek maradéktalanul megfelelnek.)

A legtöbb lakásvásárló számára a lakásvásárlás több hónapos, de nem ritkán előfordul, hogy másfél, két évig elhúzódó fárasztó procedúra. Ez idő alatt az emberek sok energiát és időt vesztegetnek el, valamint rengeteg bosszúság éri őket. Amikor pedig végre vásárlásra szánják magukat, nagy részük nem elégedett a választással.

Tulajdonképpen nem kellene, hogy így történjenek a dolgok. Néhány hét, legfeljebb egy hónap alatt is meg lehet találni a megfelelő lakást, azonban ehhez szükség van némi előkészületre és felkészülésre.

Ezeknek az előkészületeknek az elmulasztása okozza azt, hogy hosszú ideig nem sikerül jó ingatlant találni, vagy a megvásárolt lakás mégsem felel meg az igényeknek igazán.

A jó ingatlanszakembernek az a feladata, hogy segítse Önt abban, hogy az ingatlanvásárlást leegyszerűsítse, a megfelelő ingatlan megtalálásának idejét lerövidítse és gondoskodjon arról, hogy a lehető legjobbat válassza, olyat, amellyel Ön igazán elégedett lesz.



AZ INGATLANKÖZVETÍTŐK KÉRDÉSE

Találhatunk-e jó lakásokat ingatlanügynök segítségével? Ha igen, akkor hogyan, és miért pont az ő segítségével? Ha nem, akkor miért nem…

Alapvetően kétféle ingatlanügynök létezik.


INGATLANÜGYNÖK (LISTÁZÓ ÜGYNÖK)

Az egyik fajta, ismeri a lakásvásárlók igényeit, és naphosszat bogarássza az ingatlanpiaci kínálatot és nézi legjobb lehetőségeket.

Azonnal lecsap a megfelelő lakásokra. Ezzel a legkeresettebb lakások az ő kezébe kerülnek. Kiválóan felkészíti az eladókat az adásvétel eseményeire és buktatóira egyaránt. Jó üzlethez segíti az eladókat.

Ő az, aki eladó lakásokat szerez az ingatlanirodák lakáslistájába, amiket az ingatlanirodák és hálózatok ügynökei árulnak. Őt LISTÁZÓ ÜGYNÖKnek hívjuk.


VEVŐ ÜGYNÖKE

A másik fajta ingatlanügynök, aki ingatlanvásárlókat keres, olyanokat, akik komolyan gondolják a lakásvásárlást, és valóban tudnak is vásárolni. Precízen felméri az igényeiket, segít nekik megtalálni az eladó ingatlanok listájából azt, amelyik a legjobb lehet számukra. A vevőket készíti fel az adásvétel eseményeire és buktatóira. Képviseli az érdekeiket a vásárláskor.

Ő az, aki vevőket talál és intézi a hitel és jogi támogatást számukra. Az ingatlanirodák és hálózatok lakásait értékesíti.
Őt VEVŐ ÜGYNÖKének hívjuk.


Természetesen van olyan ingatlanügynök is, aki mindkét területen dolgozik, de az biztos, hogy az egyikben eredményesebb. Ritkán fordul elő, hogy egy ingatlanszakember mind az eladó, mind pedig a vevő érdekeit azonos mértékben tudja képviselni, de néha előfordul.


DILETTÁNSOK

Van egy harmadik fajta ingatlanos is, belőlük van a legtöbb, és éppen ezért kell megemlíteni, de őket nem sorolom ingatlanszakember kategóriába.

Ők nem a legjobb szakmai felkészültségű ingatlanosok, akik azokkal a maradék lakásokkal „bizniszelgetnek”, amikkel a jó ingatlanügynökök nem foglalkoznak, mert ezek az ingatlanok nem tehetők igazán piacképessé. Ezeket mutogatják az érdeklődőknek, ha jó nekik, ha nem. Az általuk árult ingatlanokról nem sokat tudnak, általában kókler módon, hibás adatokkal hirdetik azokat. Nyomulnak és próbálják tukmálni, mert nekik az a módszerük (megpróbálnak erőszakkal eladni), amire az ügyfél, bármilyen jó szándékú polgár is valójában, erős fölháborodásában elkezdi kerülni az összes ingatlanost.

Ezért kerülik sokan alapból az ingatlanosokat és nézegetik a maradék, „nem a legjobb” lakásokat. Tehát, amiért mégsem kezdi mindenki ingatlanközvetítőnél a mókát, az a sok dilettánsnak köszönhető, aki lejáratja a szakmát, és tényleg nem érti a dolgát, csak hátráltatja az embert.

Szerencsére nem minden ingatlanügynök dilettáns, ezért csinálok egy kis reklámot az ingatlanközvetítői SZAKMÁNAK.


Mielőtt ingatlanszakember keresési és kiválasztási tanácsokat kezdenék osztogatni, javaslom, hogy először azt mérlegelje, hogy érdemes-e egyáltalán ingatlanközvetítőt megbízni, ha lakást keres. Megéri néhány percet rászánni, hogy a legjobb döntést hozhassa arról, hogy egymaga vág bele, vagy érdemes-e igazi ingatlanszakemberhez fordulni. (Ingatlaneladással kapcsolatos teendőkről és listázó űgynök választási módszerekről egy korábbi cikkemben olvashat, amelynek címe Hogyan adjuk el a lakásunkat ingatlanügynök közreműködésével.)

Nem valószínű, hogy elsőre megtalálja az igazit a sok bénázó közül, de ez csak addig nehéz feladat, amíg nem tudjuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni. Sajnos a jó ingatlanszakember nem található meg olyan könnyedén, mint a piros pipacs a búzamezőn, de igyekszem minél könnyebbé tenni a keresést.

 


INGATLANVÁSÁRLÁSI MEGPRÓBÁLTATÁSOK


Az első dolog, amit át kell látni az ingatlanvásárlással kapcsolatban, hogy milyen feladatokkal jár a dolog, és mibe kerül majd. Összedobtam egy rövid listát arról, hogy a legtöbb lakásvásárló milyen módszert alkalmaz.


A leggyakoribb keresési módok:

– Újsághirdetések nézegetése

– Internetes keresők böngészése.

– Nagyobb ingatlanközvetítő cégek honlapja.

– Városjárás és eladó táblák, vagy oszlopra ragasztott fecnik nézegetése.

– Ingatlanosok felhívása és megkérése, hogy küldjenek ajánlatokat e-mailben.


A legelterjedtebb lakásválogatási módszer:

– Hirdetésekben szereplő (többnyire förtelmes) képek átnézése.

– Eladó kikérdezése telefonon keresztül.

– Minden szóba jöhető helyszín bejárása és megnézése, hátha mégis jó alapon.

– Tanácstalanság esetén, valami ismerős (aki látott már lakást) véleményének kikérése.


Hitel választás:

– Nem sikerült még megfejtenem, hogyan zajlik, mert annyira sokféleképpen, ki-ki a maga módszerével találja. (A legveszélyesebb a dologban, hogy a tájékoztatások, amik alapján választani lehet, tele vannak homályos, vagy bonyolult számításokon alapuló információkkal.)


Ügyvéd találás a szerződéskötéshez:

– Ismeretségi körből bárki, csak ügyvéd legyen

– Ismerősök megkérdezése, hogy tudnak-e egy ügyvédet

A fenti módszerek elég sok energia és idő ráfordítást igényelnek, ezért érdemes átgondolni a következőket.

– Hány hirdetési újságot kell venni, amíg megtalálja a megfelelő ingatlant?

– Mennyi időt kell böngészgetni az Interneten?

– Mennyi pénzbe kerül a telefonálgatás a különböző hirdetésekre?

– Mennyi időbe és pénzbe kerül utazgatni, többnyire potyára?

– Mibe kerül a pénzügyi tanácsadás? (Sőt, mit veszít, ha nem is korrekt, és rosszat választ?)

– Van akinek számíthat a műszaki szakértelmére, vagy szakembereket kell hívnia?

– Van ügyvédje? És biztos, hogy az ügyvéd ismerőse járatos az ingatlan-jogban, vagy csak próbálkozik a területen? Ráadásul pénzért teszi mindezt.

Egy jó vevő ügynöknek az a dolga, hogy a fent leírt problémákra megoldást adjon, ezeket a dolgokat intézze Ön helyett, méghozzá úgy, hogy Önnek ez semmibe sem kerül.

Tekintsük át közelebbről, milyen dolgokat végez el ön helyett a profi ingatlanszakember.

 


MIT IS CSINÁL EGY JÓ INGATLANSZAKEMBER?


– Jó eladó lakásokat keres, és számon tartja mindegyiket.

Alaposan kikérdezi a lakásvásárlókat, hogy mire van szükségük, és ennek megfelelően kiválasztja a legjobb lakásokat. Csak a legjobbakat mutatja meg a helyszínen is. És ha megszületik a döntés a vásárlásról, elintézi az ügyfele helyett az összes formaságot.

– A banki hitelkonstrukciókat és állami támogatási formákat ismeri, több hitelügyintézővel is kapcsolatban áll, így az Ön számára legmegfelelőbb ügyintézőt és konstrukciót ajánlja.

Több ingatlanos szakjogásszal áll kapcsolatban, ezért jogi kérdésekben is a leggyorsabban a legjobb segítséget nyújtja.

– Ha bármi probléma vagy kérdés merül fel az ügyfelei részéről, mindig őszinte, és jó megoldásokat ad.

Ennyi az ingatlanszakember dolga. Fent, vastag betűvel jelöltem az egyik legnehezebb feladatot, a lehető legjobb lakás megtalálását, és aláhúztam azt, aminek, vagy inkább akinek hiánya a legtöbb adásvétel meghiúsulását eredményezi.

Ha ingatlanügynök lennék, a magam részéről nagyon rövid úton rendezném azokat a vevőket, akiknek van ügyvéd ismerősük és ezért nem hajlandók ingatlanos szakjogászra bízni az adásvétel jogi bonyolítását. Egyszerűen szóba sem állnék velük. Nem asszisztálnék abban, hogy elpuskázzák a lehetőségeiket.

Sajnos túl sok szerencsétlenkedést és bohóckodást lát az ember a dilettánsok világában, amik között olyan furcsaságok sem ritkák, hogy a család „kiváló” ügyvédje százezrekkel alkudta fel (nem elírás; felalkudta) az ingatlan árát, vagy az olyan eset, mint amikor az önmagát jogásznak hívó „szakértő” aggályosnak tart egy mondatot a szerződésben, ami történetesen a Polgárjogi Törvénykönyvből, szó szerint került oda…


A VEVŐ ÜGYNÖKÉNEK ELSŐDLEGES FELADATA

Az igazi kihívás egy ingatlanszakember számára a megfelelő ügyféligények megállapítása. A többi lépés már szinte gyerekjáték. Ez elég hihetetlennek hangzik, de így van. A nehézséget az okozza, hogy az emberek nem is tudják, hogy mit akarnak. Azt hiszik, hogy tudják, de ez nem igaz. És nincs kivétel. Még Ön sem.

Semmiképp nem sértésnek szánom, csupán egyszerű megfigyelésről van szó. Erre az igazságra akkor jöttem rá, amikor ingatlanügynökök munkáját elemeztem, és állandóan ellentmondásokkal találkoztam.
A vevők az eredeti elképzeléseikhez képest teljesen más ingatlant vásárolnak, ha pedig ragaszkodnak az első „felindulásból” származó szempontjaikhoz, többnyire csalódnak a vásárlás után, és ez nem feltételezés, hanem tény.

Eleinte azt gondoltam, hogy az ügynökök rontanak el valamit, de később kiderült, hogy ha nem rontják el az igényfelmérést, akkor is fennáll a probléma. Úgy tűnik, mintha az ügyfelek direkt félre akarnák vezetni az ügynöküket.

Szinte hihetetlen, hogy mennyire úgy néz ki.

Továbbá ez a probléma azokat a lakásvásárlókat is érinti, akik nem vesznek igénybe ingatlanközvetítőt a vásárláshoz.

A valóság az, hogy az ingatlant keresők nem tudják, mit akarnak. Sőt, még maguk a lakásvásárló ingatlanügynökök se tudják, hogy mit akarnak…

Amikor erre rájöttem, kidolgoztam egy eljárást, és a probléma, csodák-csodája megszűnt.

A dolog lényege, hogy szükség van egy új nézőpontra, szemléletmódra, amit a lakásvásárláskor fel kell venni. Ezt mindenki meg tudja csinálni. Az eljárás nem bonyolult, csupán néhány szempont szerint össze kell szedni az igényeket és kategóriákat kell létrehozni.

Olyan egyszerű eljárásról van szó, amit egy átlagos ingatlanügynök is 4-6 napos gyakorlással elsajátíthat, és azután képes az ügyfeleivel eredményesen alkalmazni a módszert.

Egy helyesen végzett igényfelmérés nem tart tovább 20-30 percnél, de rengeteg fölösleges munkától kímélhetjük meg magunkat vele. A vevő számára pedig szinte kötetlen beszélgetésnek tűnik arról, ami adott pillanatban számára a legfontosabb; hogy milyen lakást is szeretne.

Az az ügynök, aki nem alkalmazza ezt a módszert, csak sötétben tapogatózik és a véletlenen, vagy a szerencsén múlik az eredményessége.

Ez csak az első dolga a keresés megkezdése előtt az ingatlanszakembernek, talán a legeslegfontosabb, de ezen kívül még sok más feladata is van.
 


 VIZSGÁLJA MEG, ÉRDEMES-E INGATLANVÁSÁRLÁSHOZ INGATALNÜGYNÖKÖT ALKALMAZNI!
Milyen feladatai vannak az ingatlanügynöknek?


A vevőkért dolgozó ingatlanügynök Önnek nyújt segítséget. Folyamatosan, a teljes lakáskeresési, kiválasztási és megvásárlási procedúra folyamán, észben tartja az Ön vásárlási szempontjait, igényeit.

Ügyel arra, hogy a lehető legjobb lakást találja meg Önnek és azt a legjobb feltételekkel a legkevesebb zökkenővel vásárolhassa meg.


A vevő ügynökként dolgozó ingatlanügynök

– kiértékeli az ingatlanpiaci változásokat a vételár szempontjából, és összehasonlítja az eladó és a közelmúltban eladott ingatlanokat értékesítési szempontból, ezzel biztosítja, hogy Ön az ár-érték tekintetében jó vásárt csinálhasson.

pontosan tájékoztatja Önt arról, hogy a megfelelő ingatlan milyen előnyös és/vagy milyen hátrányos tulajdonságokkal rendelkezik;

megfelelő szakembereket tud ajánlani az ingatlan esetleges műszaki vizsgálatához, vagy szükség szerinti javításához, átalakításához;

hitel és jogi segítséget nyújt, vagy megfelelő szakembert ajánl;

állandó kapcsolatban van Önnel, hogy Ön mindig tudhassa, hogy éppen mit és hol érdemes megvásárolni;

elkötelezetten képviseli Önt az ingatlan megvásárlásának egyeztetései során;

– a legfontosabb, hogy teljes egészében Önt képviseli a teljes folyamatban.


AZON GONDOLKODIK, HOGY EGYMAGA VÁSÁROLJON LAKÁST?

Íme néhány további ok, hogy miért érdemes ingatlanszakember segítségét igénybe venni egy ingatlan megvásárlásához, a sikeres tranzakció lebonyolításához.


Az ingatlanszakember az ingatlanpiac specialistája

Mindegy, hogy Ön hol lakik, milyen típusú ingatlant szeretne venni, a jó ingatlanügynök segít megtalálni azt az ingatlant, amelyik a lehető legjobb áron kapható és megfelel az Ön elvárásainak. Mindig tájékoztatja az aktuális piaci helyzetről.


A vevő ügynöke ingatlanvásárlási specialista


A legjobb ingatlanügynökök úgy dolgoznak, hogy a legpontosabb képet alakítanak ki önmagukban arról, hogy Önnek mik az igényei és úgy keresik az ingatlant, mintha Ön saját magának keresné, azzal a különbséggel, hogy ők pontosan ismerik az ingatlanpiac lakásait.


Az ingatlanszakembernek sokkal több információja van az ingatlanokról, mint a vevőknek

Miközben az emberek eladó ingatlanokat nézegetnek, nem tudatosul bennük, hogy milyen sok információhoz nem jutnak hozzá a lakásokkal kapcsolatosan.


Az ingatlanszakember időt spórol Önnek

Ha gyorsan szeretne jó lakást találni, találjon egy jó ingatlanügynököt, sok ingatlant ismer és rengeteg más ügynökkel áll kapcsolatban. Az Ön képviselőjeként fog dolgozni, hogy a legjobb feltételekkel vásárolhasson.


Az ingatlanszakember azon a módon tud Önnel dolgozni, ahogyan azt Ön szeretné

Ha például Önnek jogi problémája van, szüksége van egy jó ügyvédre.
Vevőként éppígy szüksége lehet egy jó közbenjáróra, támogatóra. Ha Ön még soha nem vett ingatlant, az ingatlanügynöke segít megérteni az adásvétel teljes folyamatát. Egy jó szakember nagy biztonságot jelent.


Az ingatlanszakember lecsökkenti az Ön kockázatát

Egy jó ügynökkel az oldalán kevésbé hoz majd megalapozatlan döntéseket a tájékozatlanságából következően. Mindig tudja majd, hogy mit és miért kell tennie.


Az ingatlanszakember megvédi Önt a rossz pénzügyi döntéstől

Az eladók megpróbálják a saját elképzeléseik vagy ötleteik alapján meghatározni a lakásuk árát, függetlenül a piaci áraktól. Ebből kifolyólag túl drágán próbálják eladni. Egy ingatlanszakember segítségével, biztos, hogy az Ön pénzügyi lehetőségeinek megfelelő ingatlanokat nézheti meg, de mindenképpen olyanokat, amelyek megérik az árukat.


Az ingatlanszakember tudja, hogy hogyan kell egy üzletet megkötni (egy lakásvásárlási ügyet lezárni)

Elkezdeni eladó ingatlanokat nézegetni, a dolog könnyű része. A legtöbb ingatlankereső arról számol be, hogy minél több lakást nézett meg, annál távolabbinak érezte a megfelelő megtalálásának lehetőségét. Eljutni a vásárlásig, az ügylet lezárásáig nagyon sok kihívással járó feladat, sok problémát kell legyőzni és megoldani. Szükség lehet valakire, aki tudja, hogy pontosan mikor, mi a következő helyes lépés.


Az ingatlanszakember közvetít

Igaz, hogy az eladóknak és a vevőknek egyaránt az adásvétel a célja, de érdekeik alapvetően ellentétesek. Az eladó a legtöbb pénzt szeretné a legegyszerűbb módon megkapni, míg a vevő a legalacsonyabb áron a számára legjobb feltételekkel szeretné megvenni az ingatlant. Egy tapasztalt tárgyaló előre tudja vinni a folyamatot.


Bízzon meg egy jó ingatlanügynököt és tartalékolja az energiáját a költözésre és az azzal járó kalandokra!

 

Az előzőekben elég részletesen taglaltuk, hogy milyen előnye lehet egy jó és professzionális ingatlanügynök megbízásának. A megoldandó probléma az, hogy ingatlanost könnyű találni, mert szinte minden kapualjban van egy, de az igazán elkötelezett és hozzáértő szakembert felismerni és kiválasztani már némi felkészültséget követel.

Nem árt, ha kiszűri a felkészületleneket, alkalmatlanokat vagy éppen teljesen kóklereket, és olyan embert választ, akivel öröm lesz az ingatlankeresés és vásárlás.

A kiválasztás nem igazán nehéz, csak pontosan kell tudni, hogy milyen képességeket és szempontokat kell figyelembe venni.

Ha úgy gondolja, hogy érdemes egy kicsit jobban átgondolni, hogy kivel is veszi fel a kapcsolatot ingatlanvásárlás esetén, akkor a következő fejezetek önnek szólnak. A következő részben a jó és a nem annyira jó ingatlanügynök tevékenységének összehasonlítását olvashatja. Erre az összehasonlításra azért van szükség, hogy könnyen meg tudja különböztetni őket, amikor választ közülük.
 

 


INGATLANÜGYNÖKÖK ÖSSZEHASONLÍTÁSA
Mivel különböztethetjük meg a szakembert a dilettánstól


HONNAN ISMERHETŐ FEL AZ ELKERÜLENDŐ INGATLANÜGYNÖK-TÍPUS?

Ismertetőjegyek röviden:

– Roppant készségesnek tűnik, de bájcseveg, ahelyett, hogy a lényegről beszélne.

– Mesélget az ingatlanokról, amiket árul, ódákat zeng róluk, majd Ön elé teszi a listát, hogy válasszon, vagy rohan, hogy megmutathassa.

– Dicsérgeti Önt, az ízlését, a ruházatát stb. Ez jól eshet az embernek, de a legtöbb esetben csak egy üzletkötői fifika, ami semmivel sem viszi közelebb az eredményhez a dolgokat.

– Ha Ön életében először beszél vele telefonon és arra kéri, hogy mutasson meg egy konkrét ingatlant, ahelyett hogy felmérné az igényeket, rohan, hogy megmutassa.

– Azt hiszi, akkor teszi a legjobbat, ha minél több helyre elviszi és mutogatja a szerinte jó ingatlanokat.

– Nem hallgatja meg, Ön mit szeretne, nem kérdezi ki alaposan.

– Többnyire ő beszél, nem kérdez, csak mondja a magáét, győzköd, tukmál, bizonygat.

– Ha Ön még sincs meggyőződve róla, hogy az övéi között van a lakás, amit keresett, nem nagyon vesz róla tudomást, vagy jobb esetben diszkréten továbbáll.

– Megígéri, hogy jelentkezik, és többé nem hall felőle.

– Teljesen véletlenszerű az általa ajánlott ingatlanok ár-értéke.

– Ha Ön drágának találja az ingatlant, az eladót hibáztatja a magas ár miatt.


MIBŐL LÁTSZIK, HOGY ÉRTI A DOLGÁT AZ INGATLANOS? EGY CÉGNEK ÉS EGY ÜGYNÖKNEK A KOMOLYSÁGA MIBEN MÉRHETŐ?

– Arra figyel, amit Ön mond, hogy megállapíthassa, mire van szüksége.

– Feljegyzi, amit hallott, diszkréten és megfelelő módon tárolja a jegyzeteit.

– Nem hagyja, hogy Ön bizonytalan legyen, mert már az első pillanattól kezdve tájékoztatja arról, hogy miket tesz meg majd azért, hogy sikerrel járjon az együttműködésük

– Írásban is lefekteti a megállapodásokat, ami felelősségvállalásra utal, és természetesen be is tartja azokat.

– Figyel Önre és ha bármilyen kérdése merül fel, azt őszintén megválaszolja.

– Nem akar mindenféle lakást megmutatni, csak a néhány valóban megfelelő ingatlanra szorítkozik a bemutatójában, mégpedig olyanokra, amelyek az általa végzett igényfelmérés alapján megfelelhetnek Önnek.

– Együtt dolgozik más ingatlanosokkal, ezzel jóval több lehetőségből tud választani, vagy a kiterjedt kapcsolatrendszere révén, hamarabb felkutatja a megfelelő ingatlant. És nem kényszerül arra, hogy a „saját portékáját” tukmálgassa Önre.

– A piaci árnak megfelelő ingatlanokkal foglalkozik.

– Mindenek felett határozott és módszeres. Ez azt jelenti, hogy mindig a helyes lakásvásárlási folyamatok szerint dolgozik, és ettől nem hagyja magát eltéríteni, mert ezzel képviseli a legjobban az ügyfele, azaz az Ön érdekeit.
 


MIT VEGYEN FIGYELEMBE AZ INGATLANÜGYNÖK KIVÁLASZTÁSÁNÁL?
Szakember keresése


Olyan profi ingatlanszakemberre van szüksége, aki

– naprakész az ingatlanpiaci helyzettel kapcsolatos kérdésekben,

– a legjobb szakmai oktatásban részesült,

– folyamatosan képezi magát az értékesítés területén, és naprakész az ingatlanjogi és ingatlanhitelek kérdésében,

– kellően nagy a felelőssége, elkötelezettsége a szakmája és ügyfelei iránt,

– szükség esetén rendelkezésére áll.

Nagyon sok változás van a jogi és a hitel területen, az ingatlanpiaci trendek és szokások is állandóan változnak, nem érdemes kockáztatnia egy olyan nagy fontosságú tranzakciót, mint a lakásvásárlás, anélkül, hogy ne legyen valaki, aki Önnek elkötelezett képviselője.

Íme a lista, ami alapján Ön is végezhet értékelést, hogy mit tart a legfontosabbnak.

Ön az ingatlanügynökével szemben több követelményt is támaszthat. Ezek közül a legfontosabbakat sorolom most fel, hogy kiválaszthassa azokat a szempontokat, amelyek alapján könnyebben tudja majd eldönteni, hogy ki az, aki alkalmas Ön számára.


Jól informáltnak kell lennie

Ismernie kell az előnyeit és a kihívásait annak a környéknek, ahol Ön ingatlant keres. Tudnia kell, milyen fajta ingatlanokat árulnak, mennyi van a piacon, milyen áron lehet valójában értékesíteni azokat, és mik a környék rövid és hosszú távú, piaci árváltozásai.


Legyen jó oktató

El kell tudnia magyarázni, hogy mit kell Önnek tudni a lakásvásárlással kapcsolatban, hogy a legkevesebb hibát kövesse el. Hogyan állítsa össze az igényeit, mit tegyen, milyen szempontokat nézzen, ha egy lakás bemutatása folyik stb. Mindezeket érthetően és egyértelműen kell elmagyaráznia, úgy, hogy Önnek egy pillanatig se legyen kétsége afelől, hogy mi a teendője.


Legyen alkalmas, hozzáértő

Alkalmazkodnia kell a speciális helyzetekhez. Egy tapasztalt ügynöknek ismernie kell az árakat és értékeket, tudnia kell, hogy melyik tárgyalási stratégia a legjobb, függetlenül az aktuális piaci helyzettől. A szakmai kompetencia rendkívül fontos.


Jól kommunikáljon

Az ingatlanügynöknek folyamatosan informálnia kell Önt a legfrissebb piacra kerülő ingatlanokról, a hitelkonstrukciók és állami támogatási formák alakulásáról, a piaci kondíciókról és minden egyéb adatról, ami befolyással lehet az aktuális árakra és ingatlanértékesítési szokásokra. Folyamatosnak kell lenni a kommunikációnak; írásban (e-mail), telefonon vagy személyesen.


Legyen tapasztalt, elkötelezett

A tapasztalat relatív. Lehet egy ügynöknek több év tapasztalata ingatlanértékesítésben, ha mégsem ismer bizonyos piaci területeket, például pont azt, ahol Ön ingatlant keres. Egy új ügynök kevesebb értékesítési tapasztalattal rendelkezik, viszont lehet, hogy sokkal nagyobb energiát fektet majd a munkába, vagy sokkal jobb és modernebb kommunikációs eszközök ismeretével és felhasználásával fogja Önt segíteni.
A kiválasztásánál azt kell figyelembe venni, hogy Ön hogyan szeretne vele dolgozni, mit tart fontosnak az együttműködésben.


Megfelelő háttérrel rendelkezzen

Lehet egy ügynök elkötelezett és rendkívül szorgalmas, ha nem rendelkezik elég hatékony eszközökkel a munkához, töredékét érheti csak el azoknak az eredményeknek, amelyeket azok teljesítenek, akik a modern technikát is felhasználják a munkájukhoz. Ezek olyan eszközök, mint az irodahely, számítógép, internetes kommunikációs formák, hirdetések stb.


Dolgozzon együttműködő partnerekkel

A magányos hősök kora lejárt. Egy olyan ingatlanszakember, aki bár lehet kiváló képviselője szakmájának, de nem hajlandó belátni azt, hogy a más ingatlanközvetítőkkel történő együttműködés nagyságrendekkel több forgalmat eredményezhet, hosszú idő alatt ér el csak eredményt. Olyan ingatlanügynököt válasszon, aki bevon az értékesítésbe más ingatlanközvetítőket, mert a statisztikák azt mutatják, hogy az értékesítés akár ötször hatékonyabb lehet ezzel a stratégiával.


A legjobb jelölt kiválasztása

Miután legalább három ügynökkel beszélt, sokkal jobban el tudja majd dönteni, hogy ki felel meg az Ön igényeinek és szükségleteinek. Ha nem érzi kényelmesnek a vele való kommunikációt, akkor ne legyen szégyenlős, utasítsa el és nézzen másvalaki után.
Lehetőleg ne bízzon meg sok ügynököt. Válassza ki azt az egyet, akit a legjobbnak talál. Amennyiben sikerült megtalálnia azt, aki a fenti feltételeknek megfelel, ő úgyis bevonja majd a megfelelő partnereket a munkába. Azt mutatja a statisztika, hogy akik egy ingatlanszakemberrel dolgoznak, sokkal hamarabb érnek el eredményt és sokkal inkább elégedettek is.

Üdvözlettel:

Valenczi Pál


Ha az eddig leírtak alapján mégsem biztos benne, hogy hol és hogyan találja meg az igazit, adok néhány további ötletet.

Kattintson ide a saját ügynökkeresési teszthez >>


Kapcsolódó cikkeink

  1. Saját ügynök megtalálása
  2. Hogyan válasszunk ingatlanügynököt

Értékeld!
Teljesen haszontalan 3 csillag Nagyon tanulságos 1 csillag 2 csillag 3 csillag 4 csillag 5 csillag


KOMMENTEK (1)

Regisztráció és/vagy belépés után Te is hozzászólhatsz.

Popovné Takács Krisztina - 2010. 05. 20. 21:11
Nagyon jól sikerült a cikk, engem meggyőzne, ha eladni szeretnék!
Lehet "klikket " a mi oldalunkra is?-na jó ez csak vicc volt..



Csúcstechnológia az ingatlanközvetítésben
Ingatlanos dolgok
 
Képzés
 
Esettanulmányok
 
VIP Club
 

 CIKK KERESÉSE


Keresendő szó a címben:


 << vissza a kezdőlapra

 


© 2018 MARKET Home ® | Adatvédelmi elvek | Elérhetőségek